XV. Ördög

"Minden pszichológiai végletben titokban benne rejtőzik az ellentéte is, vagy legalábbis szoros kapcsolat áll fenn közöttük. Nem létezik olyan szent hagyomány, amely ne fordulna át az ellenkező irányba. Éppen a legjobbat fenyegeti leginkább az ördögi fordulat veszélye, hiszen a legjobb fojtotta el magában legerősebben a rosszat. Senki sem marad kívül a kollektív tudattalan körén."
/C.G. Jung/

"Az ördögnek az a legsötétebb trükkje, hogy elhiteti velünk, hogy nem is létezik."
/Baudelaire/

"Eljött a napfogyatkozás ideje, amely megelőzi a földrengést. A haldokló Isten sápadt teste foszforként ragyog az éjszakában, de csak ragyog, nem világít. A csillagok is elveszítették a fényüket, mert Ő minden világosságot felvett magába. Magányosan áll a kereszt, és mintha a Föld is kihalt volna. A Megváltó halálhörgések közepette egyszer csak felkiált: "Istenem, Uram! Miért hagytál el engem?"
Senki sem válaszol. A természet már nem ismeri meg a hangját, mint ahogy a fényt sem ismeri fel. De a sötétségben megjelenik az Ellenisten. Fekete felhőkön trónolva lebeg a kereszt elé.
- Ő Síva, a Romboló; ő Priaposz az obszcén szimbólummal, annak a gúnyos vigyorával, amit szeretetnek neveznek. És a bálvány megszólal:
"Kihez szólsz? Már csak mi vagyunk itt, te és én, az örökös ellentéted, senki más. Istent szólítod, akivel eltakartad magad. Az istenségre törekvésed közepette istentelenné tetted a világot; hol van más isten rajtad kívül?
Ki akartad irtani a saját gyűlöletedet, de miközben önmagad ellen emelted a kardodat, te magad sebesültél meg. Ellened fordult a teremtményed és a keresztre szögezett. Látod, a saját teremtményed vagy, a saját gyűlöleted gyermeke. Meg akartál semmisíteni, de csak meghízlaltál. Akkoriban a világ minden kincsét neked ígértem, ha leborulsz előttem; te visszautasítottál. Most már utálod annak a művét, akit most szólítasz. Hozzá hasonlóvá akartál válni; akkor megvetően válaszoltál. Meg vagyon írva: Tiszteld az Urat, a te Istenedet, és ne tisztelj más urat rajta kívül.
Ki most a te urad, ha nem én? Hiszen senki más nincs itt rajtunk kívül. Nekem is el kell mennem egy pillanat múlva, amikor meghalsz. Miben is áll a büszke életműved? Azt tanítottad: "Szeresd az ellenségedet!" Szeress most engem, az utolsó és legádázabb ellenségedet.
Csak ezért teremtettél, mert nem voltál képes a tökéletes szeretetre. Te tettél ilyen rettenetes torzképpé. Akkoriban a sivatagban még szép voltam. Most még egyszer megparancsolom: Hódolj nekem! Szeress! Ismerd fel, hogy én vagyok az Istened, az atyád!"
Akkor Jézus lassan felemeli a fejét, és a szeme rátapad az ellensége rettenetes arcára. Aztán megvilágosodik a benne élő határtalan szeretettől, és azt mondja:
"Atyám, a kezedbe ajánlom a lelkemet!"
És a szent testből kiáradó fény lassan ismét megvilágítja a Földet. Előtűnik a Nap, és a fekete felhők az ellenisten trónjával feloszlanak a semmiben.
Hatalmas mennydörgés rázza meg a levegőt, a Föld megremeg, a templom függönye leszakad, és a hívők szeme előtt kendőzetlenül megjelenik a Legszentebb.
Az Üdvözítő megtört tekintete végigpásztázza a megváltott természetet. Majd felkiált:
"Bevégeztetett!"
/Erwin Reisner : Az isten és a bálvány/