2007. december 15.

Hányok a középszerűségtől, az emberi kicsinyességtől, a féltékenységtől és irigységtől!
Nem vagyok hajlandó megszokni, hogy az emberek buták, és eszük ágában sincs ezen változtatni!!

Fichte volt aki beszélt erről. És mennyire igaza volt.
Óriási probléma ez az emberiség számára. Hogy mint alvajárók éljük kisszerű életünket, a tudatosság vagy inkább a tudatosságra törekvés legapróbb szikrája nélkül! Lehet, én vagyok maximalista, de igenis maximalista vagyok! Magammal, másokkal.
Egyszerűen nem fér bele a világomba a minimál-lét. Hogy éljek csak az ösztönöknek, elég az!

Az ösztönszinten élő emberek társadalma a világunk társadalma.
A tudatosságban hiszek mindenekfelett.
Nincs utópiám a tökéletes világ tökéletes emberszabásúairól.
Miért? Mert. Nincs és kész! Nem akarok olyanban hinni, amiben nem tudok hinni!
És nem akarom, hogy ezt bárki megváltoztassa, vagy bárkiben megváltozzon az, aminek nem kellene megváltoznia.

Világképünk, vagy képünk a világról csökkentett üzemmódban fut.
Mindent leredukálunk, ami elsőre túl bonyolult, lecsökkentjük, minimalizáljuk, és átírjuk a saját nyelvünkre... De a dolgok bonyolultak! És nem szabad egyszerüsítenünk! Az lenne a feladat, hogy mindent a maga összetettségében fogadjunk el és értelmezzünk!
Ne alakítsuk a dolgokat a saját ízlésünkre! Hogy csak annyit látunk meg a világból, amennyi nekünk tetszik! A többi pedig a "lényegtelen" részletek semmitmondó erejével sikkad el tudatunkban...

Ébresztő emberek!!!
Hova jutottunk?!