Kovács Ákos : Amíg megteheted (Lelépni most)

most adj el gyorsan
most győzz le engem
most dobj el
mint unt ajándék-csodát
amíg megsebezhetsz
amíg kitart még alvó ős hitem
és maradék eszem
és nem építem újjá tornyos falaim
hogy köréjük húzzam a bánat árkait
hogy dobokon dobogjam világgá a hírt
hogy megint harcra készen várom ki a hajnalt!
váramat többé meg nem töri ember
sejtjeim majd jó katonákként
éberen állnak
hogy kinevethess.
nincs neked várad, sem sereged
addig nevess, amíg megteheted

most kell élned
most élned kell
hited az ős-eredet gyökerén növekszik
ha hagyod
hagyd hát!

tudom ki vagyok, és a dolgok nevét is
belém is marnak érte rendesen
s hogy van jogom élni a küzdelmeken túl
úgy tudtam, egyedül miattad hiszem.
maradtam volna épen öledbe bújva szépen
a bosszúálló világ elől.
rejts el mert jön, összetör
megöl
voltál reggel, amely nem ereszt el
s én jól értettelek.
voltál délsugarú asszony, hogy le majd más szakasszon
pedig én érleltelek.
fürödtem szemedben
így még nem szerettem.
de gyakorlatlan szíved hamar belémfáradt
estére eladtál
el se kérted értem az árat.
felborult bennem ezer év alázat
jogom a jóra minek voltál?
verset belém miért duruzsoltál?
újra egymagam
látom
vége van.
ez nem személyes ügy, csak egy küldetés
nem ránghat az arc, nincs szemrebbenés
nem lettem mártír vagy halott obsitos
ennyi volt a dolgom
és lelépni most.

új és tiszta légy minden nap
ne tűrd a bűnt és a mocskot
számoltasd el magad
ne emlékezz és ne felejts
álruhád alatt magadra engem öltesz
a pajzsod én vagyok
és jusson eszedbe egy elrontott szavam
amelyben ott ragyogsz
és őrizz meg eltévedt gondolattal
két táncod között dobbanva állj meg, mint a szív
hangom ha zendül benned
felejts el engem

amikor indulsz a farkasok közé
ne báránybőr gúnyádba bújj
viseld ha kell a falka színeit
joguk van látni és nem érteni.
álruhád alatt magadra engem öltesz
a pajzsod én vagyok
és jusson eszedbe egy elrontott szavam
amelyben ott ragyogsz
és őrizz meg egy eltévedt gondolattal.
két táncod között dobbanva állj meg, mint a szív
hangom ha zendül benned
felejts el engem, ha alszol
nyugtod lágy és mély legyen.
nem lápos föld vagy, pazar tulajdon
birtok és kontár műremek
nem követlek és nem taszítlak
várok.
mint a vén hegyek
erdőim alusznak egymást ölelve
bennem így vernek gyökeret
hogy legyen, aki megtartson engem
ha tántorodom.
ha megremegek.

látod, a borod kitöltve vár, íze oszlik.
s ha nem volnál dönteni gyenge, ingani kész
akkor tudnád: a rész is egész.

sorsokban osztozom, vad tévelygő vagyok
vakon jött csecsemő, aki nem látott napot
és vagyok e világnak vezére s bajnoka
a Fénynek katonája, az Igaznak indoka
hívj mindig engem
és csak magadba nézz.
szépülő kép vagyok, ahogy elméd felidéz
s hogy közöm volt hozzád, most megköszönhetem.
maradsz, aki voltál: az én egyetlenem.
ha volna is bennem a boldogságra jog
nem élhetek vele, mert hitem meginog.
rendet tenni jöttem át száz sikátoron
a főutcán a káoszt nem fokozhatom
lángolnak a szárnyak, a könny forró viasz
nem tarthatsz meg engem, mert nem hozok vigaszt
nem vagyok jó hír, csak tetten ért remény
szélsodorta verssor, fennhéjázó erény
s ha nem felejtesz el, talán meg sem halok.
isten hozzád világ.
nincsenek angyalok.

szeresd az Istent, teremtődet, égnek és földnek urát.
tudd, hogy teremtmény vagy
és legyél hálás, hogy itt lehetsz
szeretni mindeneket.
szíved a tömérdek szépségbe úgyis belészakad.